Amikor már elmélyülnek a ráncok

Az arcomon – lepergo gyöngysorok,

Elrejtenek majd félvak ablakok,

Tetotol talpig füstfelhokben járok.

Üres teret láttok, ha engem néztek,

Plakátmagány magammal sokszorozva,

Nem vágyom már sem jóra, sem gonoszra,

Míg halálomat kitárom a fénynek.

Most mindenekfölött még tanulok

Egy veszendonek lenni csak a sokból,

Égre kúszni önmagam ágain.

Mert kinevetem, megszabadulok

Kincseimtol és hiúságaimtól,

Mikor elmélyülnek a ráncaim.